2010.11.30. | ELKÉSZÜLT A KŐSZEGI-HEGYSÉGBEN A VELEM HÖRRMANN-FORRÁSI ERDÉSZETI ÚT ELSŐ SZAKASZÁNAK FELÚJÍTÁSA | | | | Korábban már hírül adtuk, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. felújítja a Velem Hörmann-forrási erdészeti utat. A közforgalom számára is nyitott Velem Hörmann-forrási 6,1 km-es erdészeti út a Kőszegi-hegység egyik legfontosabb útvonala, nemcsak az erdőgazdálkodás szempontjából, hanem a közjóléti funkciókban betöltött szerepe miatt is. Az úton olyan turisztikai célpontok közelíthetők meg, mint pl. a Szent Vid kápolna. Az 50-es években épített út már rendkívül rossz állapotban volt. | A felújítási munkák már a tervezéskor két szakaszra lettek ütemezve, elsősorban financiális okokból. Az első szakasz, amely 2010-ben készült el, a Velemi-deltától a Hörmann-forrásig (4,9 km), míg a második szakasz Velem községtől a Velemi-deltáig tart (1,2 km). A teljes útszakasz felújításának befejezése 2011. május végére van tervezve.
A felújítás során egy környezetbarát technológiát alkalmaztunk, az „úgynevezett” hideg remix eljárást. Ennek lényege az, hogy a régi összetöredezett, a teherbírását elvesztett pályaszerkezetre homokos kavics és cement kerül terítésre, majd a terítés után egy speciális gépsorral összedarálásra és új alapréteg építésére kerül sor. A technológia újszerűsége abban áll, hogy nem kell a régi pályaszerkezetet elbontani és elszállítani, majd új anyagból új szerkezetet építeni.
A hideg remix eljárással épített új alapréteg megszilárdulása után két rétegben 3,5 m szélességű 10 cm vastag aszfalt került beépítésre. A felújítás során nemcsak a pályaszerkezet, hanem a padka és a vízelvezető rendszer is újjá lett építve.
A tervezési munkákat a Soproni Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársai végezték. A kivitelezést a COLAS ÚT ZRT. végzi, melyet négy pályázó közül választottunk ki. Az útfelújítás minőségét illetően eddigi tapasztalatunk kedvező.
A teljes út felújítására a társaságunk 180 millió forintot költ. A teljes költségből 64 millió forint a Kőszegi-hegységben 2009-ben bekövetkezett természeti károk felszámolására megítélt állami támogatás. Az állami támogatás nélkül a teljes útszakasz felújítására nem kerülhetett volna sor. | (Forrás: Gergye András) |
|
Csatolt képek (4 db) |
|
Hozzászólások |
Hozzászólok |
|
|
További cikkek |
2013.05.16. |
|
2013.05.15. |
|
|
|
2013.05.14. |
|
2013.05.13. |
|
2013.05.09. |
|
2013.05.08. |
|
2013.04.25. |
|
2013.04.24. |
|
2013.04.19. |
|
2013.04.18. |
|
2013.04.09. |
|
2013.03.29. |
|
|
2013.03.28. |
|
2013.03.27. |
|
|
2013.03.26. |
|
2013.03.25. |
|
|
2013.03.05. |
|
2013.02.26. |
|
2013.02.01. |
|
2013.01.28. |
|
2013.01.08. |
|
2013.01.07. |
|
2012.11.06. |
|
|
2012.10.19. |
|
2012.10.15. |
|
2012.10.10. |
|
|
2012.09.18. |
|
|
2012.09.05. |
|
2012.09.04. |
|
|
2012.08.23. |
|
2012.08.17. |
|
2012.08.06. |
|
|
2012.07.23. |
|
2012.07.20. |
|
2012.07.05. |
|
2012.07.03. |
|
2012.06.20. |
|
2012.06.07. |
|
2012.06.01. |
|
2012.05.24. |
|
2012.05.22. |
|
2012.05.21. |
|
|
2012.05.15. |
|
2012.05.09. |
|
2012.05.07. |
|
2012.04.17. |
|
2012.04.10. |
|
2012.03.28. |
|
|
2012.03.27. |
|
2012.03.26. |
|
2012.03.25. |
|
2012.03.22. |
|
2012.03.12. |
|
2012.03.09. |
|
2012.03.08. |
|
|
2012.03.06. |
|
|
2012.02.29. |
|
2012.01.02. |
|
2011.12.20. |
|
|
|
2011.12.19. |
|
2011.12.01. |
|
2011.11.28. |
|
2011.11.17. |
|
2011.11.11. |
|
2011.11.10. |
|
2011.11.07. |
|
|
2011.11.02. |
|
|
2011.10.28. |
|
2011.10.26. |
|
2011.10.24. |
|
2011.10.20. |
|
2011.10.17. |
|
2011.10.07. |
|
|
|
2011.10.03. |
|
2011.09.29. |
|
2011.09.26. |
|
|
2011.09.15. |
|
2011.09.14. |
|
2011.09.13. |
|
2011.08.11. |
|
2011.08.04. |
|
2011.07.29. |
|
2011.07.19. |
|
2011.07.15. |
|
2011.07.07. |
|
2011.07.04. |
|
2011.06.15. |
|
2011.06.01. |
|
2011.05.25. |
|
|
|