2011.10.07. | Tanulmányút az Eszterházy Alapítvány Lékai Erdészeténél | | | | Szeptember 27-én a Szombathelyi Erdészeti Zrt szakembereinek egy csoportja múltidéző látogatáson járt az Eszterházy Alapítvány Lékai Erdészeténél. A tanulmányút során a hét évvel ezelőtt már megtekintett, a folyamatos erdőgazdálkodás elvei szerint kezelt erdőket vettük górcső alá ismét, kíváncsian az azóta lezajlott változásokra. | A lékai központ udvarán Pollak Úr, az erdészet vezetője köszöntötte csoportunkat két kollégája kíséretében. A rövid üdvözlést követően – majdnem mindenki ismert már mindenkit, így kár lett volna szaporítani a szót – autóba szálltunk és hamar az erdészet kiváló minőségű üzemi útjain találtuk magunkat. A feltáróhálózat sűrűsége jóval a magyar átlag feletti, 45,5 fm/ha. A sűrű feltáróhálózat mellett az utak koronaszélessége is a nálunk megszokottnál szélesebb.
Az első megállónk helyszíne egy átalakítás alatt álló egykori bükk elegyes erdeifenyves, ma már csak nyomokban emlékeztet egykori önmagára. Hét évvel ezelőtt egy merész elképzelést követően a rossz alaki tulajdonsággal rendelkező erdeifenyő jelentős részét, egy erőteljes belenyúlással (~200 m3/ha) kivágták, hogy a jobb tulajdonságokat mutató bükknek adjanak teret. Számos kollégánk egybehangzó véleménye alapján az akkori lehangoló állapotokat, bizakodásra okot adó szép bükk újulat váltotta fel, elegyként megjelentek a tölgy, a vörös és erdeifenyő magoncok is. Hazai értelemben vett ápolást és befejezett ápolást magas költségvonzata miatt nem végeznek, a fiatal faegyedek további sorsát rábízzák a természetre, az ember csak akkor avatkozik be, ha fakitermeléssel érintik a területet – hiszem, mint lépten nyomon emlékeztettek minket, időnk van bőven - , ekkor távolítják el a gazdálkodó számára nem kívánatos egyedeket. Az erdőrészletben lévő beszélgetésből az is világossá vált, hogy a természetre bízott felújítás sikerességét jóval bővebb törvényi határidők segítik, mint hazánkban.
A második területen egy kiváló minőségű bükk állomány felújítását tekinthettük meg. A már itt járt kollégák sajnálatára az újulat idő közben túlnőtte a részlet szélén található magaslest, így az egykor nagyon szemléletes újulatkúpok mára elbújtak a kíváncsi szemek elől. A részlet területén a gazdálkodás célja az 5 évi folyónövedék kiterrmelése. Talán az egész nap legfontosabb gondolata itt került fokozott kihangsúlyozásra: Az ilyen típusú gazdálkodáshoz gondolkodásmódbeli váltás szükséges, az eddig megszokott m3/ha alapú gondolkodásmódról egy sokkal nehezebb, minden egyes faegyedet önálló indivídumként kezelt módszerre kell átprogramozni az agyat. Az ötévenként visszatérő fahasználatok alkalmanként mindösszesen 7-9 fa kitermelését teszik lehetővé, így lehetőség van a kitermelésre kerülő egyedek alapos kiválasztására, így a kitermelésre leginkább érett fákat eltávolítják, míg a vékonyabbaknak még további időt hagynak a növekedésre. Döbbenetes volt látni, hogy a természet milyen gyorsan képes regenerálni önmagát. A több méteres, de tiszta és áttekinthető újulatban nyomát is alig lehetett felfedezni a két-három évvel ezelőtti utolsó fakitermelés idején okozott károknak.
Harmadik, egyben utolsó megállóhelyünk, - külön kérésünkre – egy szintén, 2004-ben is megtekintett lucfenyves volt. Természetesen itt is a folyamatos erdőborításba való átvezetés volt a bemutatás tárgya. Az újulat alacsonyabb volta miatt itt még kivehetőek voltak az újulatkúpok, így szemléletesen lehetett látni az fiatal egyedek magasságbeli differenciálódását. A valamikori lucfenyő monokultúrát az állatvilág segítségével varázsolja egy-egy elegyfafaj pár egyedével gazdagabbá a természet.
A terepi programot követően a házigazdák meghívására terített asztal mellett tudtuk kiértékelni a látottakat.
Ígéretes, szép jövő előtt álló erdőket láthattunk. A gazdálkodást irányító szakember Dipl.Ing. dr.Martin Pollak hosszú éveket töltött az őserdők dinamikájának tanulmányozásával. Tapasztalata, olykor merészsége következtében a megszokottól eltérő gondolatokkal és tettekkel találkoztunk. Éreztük szavaiból a gondolkodó szakember állandó útkeresését és dilemmáit. Két fontos dolgot tanultunk, az egyik, hogy nem kell sietni, hiszen van időnk, jóval több, mint gondolnánk; a másik, hogy ilyen jellegű fahasználatok tervezésénél az erdőrészletek helyett majdhogynem egyed szintű ismeretek szükségesek a kivágandó egyedek kiválasztásához. | (Forrás: Németh János, Mesics Zsuzsanna) |
|
Csatolt képek (9 db) |
|
Hozzászólások |
Hozzászólok |
|
További cikkek |
2013.05.16. |
|
2013.05.15. |
|
|
|
2013.05.14. |
|
2013.05.13. |
|
2013.05.09. |
|
2013.05.08. |
|
2013.04.25. |
|
2013.04.24. |
|
2013.04.19. |
|
2013.04.18. |
|
2013.04.09. |
|
2013.03.29. |
|
|
2013.03.28. |
|
2013.03.27. |
|
|
2013.03.26. |
|
2013.03.25. |
|
|
2013.03.05. |
|
2013.02.26. |
|
2013.02.01. |
|
2013.01.28. |
|
2013.01.08. |
|
2013.01.07. |
|
2012.11.06. |
|
|
2012.10.19. |
|
2012.10.15. |
|
2012.10.10. |
|
|
2012.09.18. |
|
|
2012.09.05. |
|
2012.09.04. |
|
|
2012.08.23. |
|
2012.08.17. |
|
2012.08.06. |
|
|
2012.07.23. |
|
2012.07.20. |
|
2012.07.05. |
|
2012.07.03. |
|
2012.06.20. |
|
2012.06.07. |
|
2012.06.01. |
|
2012.05.24. |
|
2012.05.22. |
|
2012.05.21. |
|
|
2012.05.15. |
|
2012.05.09. |
|
2012.05.07. |
|
2012.04.17. |
|
2012.04.10. |
|
2012.03.28. |
|
|
2012.03.27. |
|
2012.03.26. |
|
2012.03.25. |
|
2012.03.22. |
|
2012.03.12. |
|
2012.03.09. |
|
2012.03.08. |
|
|
2012.03.06. |
|
|
2012.02.29. |
|
2012.01.02. |
|
2011.12.20. |
|
|
|
2011.12.19. |
|
2011.12.01. |
|
2011.11.28. |
|
2011.11.17. |
|
2011.11.11. |
|
2011.11.10. |
|
2011.11.07. |
|
|
2011.11.02. |
|
|
2011.10.28. |
|
2011.10.26. |
|
2011.10.24. |
|
2011.10.20. |
|
2011.10.17. |
|
2011.10.07. |
|
|
2011.10.03. |
|
2011.09.29. |
|
2011.09.26. |
|
|
2011.09.15. |
|
2011.09.14. |
|
2011.09.13. |
|
2011.08.11. |
|
2011.08.04. |
|
2011.07.29. |
|
2011.07.19. |
|
2011.07.15. |
|
2011.07.07. |
|
2011.07.04. |
|
2011.06.15. |
|
2011.06.01. |
|
2011.05.25. |
|
|
|