Hírek

2011.12.01.

Az erdészet egyenlő a vidékfejlesztéssel

Az erdők nemzetközi éve alkalmából szerveztek konferenciát Szombathelyen. Gazdálkodásról, kutatásról, múltról, jövőről is szó esett.

2011. Az erdők nemzetközi éve, ennek apropóján (is) szevezett konferenciát a Vas Megyei Kormányhivatal és a Szombathelyi Erdészeti Zrt. A Megyeháza dísztermében csütörtökön megtartott rendezvényen elsőként Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta: minden ember személyes felelőssége is erdeink megőrzése. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere az erdőről mint éltető elemről beszélt, kiemelve, hogy az erdő élővilágának megóvása fontos feladat.

 

A szervezők nevében Harangozó Bertalan, a Vas Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott köszöntőjében utalt arra, hogy november a tudomány hónapja. Ennek apropóján idézte meg Batthyány Fülöp herceg alakját, akinek a tudomány érdekében tett szolgálatairól méltatlanul megfeledkezik az utókor. Pedig tény, hogy a Magyar Tudományos Akadémia felállításakor gróf Széchenyi István hatvanezer forintja mellé Batthyány Fülöp herceg is odatette a maga ötvenezer forintját. Éppen akkora összeget, ami nem sértette az első felajánlót.
Dr. Solymos Rezső akadémikus előadásában történelmi korokon átívelve beszélt az erdő szerepéről, az erdőgazdálkodásról. Hangsúlyozta,hogy az erdőgazdálkodásban mindig a szakmaiság kell, hogy legyen az legfőbb erkölcsi alapelv. A múlt mellett a jövő feladataira, kihívásaira is utalt. Meglátása szerint például a sárvári központtal működő Erdészeti Tudományos Intézetben folyó tudományos munka, kutatási potenciál európai szintű bázissá tehetné az intézményt.


 
- Az erdészet valódi vidéki szakma, némi túlzással azt is mondhatnám, hogy az erdészet egyenlő a vidékfejlesztéssel - mondta Zambo Péter, a megalakulásának 160. évfordulóját ünneplő Országos Erdészeti Egyesület elnöke, aki egyebek mellett az egyesület és az erdészképzés történetét is felelevenítette előadásában.

 

Tóth Gábor, a Vas Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetője az erdészeti igazgatásról beszélt, Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója az állami erdőgazdálkodásról szólt, Szabó Vendel, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének alelnöke a magánerdő-gazdálkodás tapasztalatait ecsetelte előadásában, dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet  főigazgatója pedig az erdészettudomány előtt álló kihívásokról beszélt.

 

(Forrás: Vas Népe Online- Nagy Ildikó, Mesics Zsuzsanna)

Hozzászólások

Hozzászólok



További cikkek

2013.05.16.

Brutscher József Emlékérem

2013.05.15.

Jeli Nap

Családi Nap rendezvény a Szombathelyi Helyi Csoportnál

ELMIA GAME FAIR

2013.05.14.

Madarak és Fák Napja a Saághy István Erdészeti Információs Központban

2013.05.13.

40 éves a Pannónia Napok nemzetközi erdésztalálkozó

2013.05.09.

Szombathelyi sportolók látogatása a Jeli Arborétumban

2013.05.08.

Méhek napja a Saághy- parkban

2013.04.25.

Természetismereti foglalkozás és szemétgyűjtés a Föld Napján

2013.04.24.

2013. április 23- án elhunyt Varga Zoltán Tibor, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szombathelyi Erdészeti Igazgatóságának pagonyvezető főerdésze.

2013.04.19.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. eladásra használt gépeket hirdet

2013.04.18.

Kaán Károly verseny

2013.04.09.

A Mikroszaporító laboratórium berendezésének eladása

2013.03.29.

Nyiri János MFB szóvivő írása a Magyar Hírlapban

Fakitermelés a Szentkúton

2013.03.28.

A véreb orra mindenekfelett

2013.03.27.

Szemétszedés a vas megyei állami erdőkben

Több mint 300 közalkalmazottat foglalkoztat idén a Szombathelyi Erdészeti Zrt.

2013.03.26.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2013. évre tervezett közjóléti és egyéb közérdeklődésre számot tartó programjai

2013.03.25.

A Madarak és Fák Napi verseny területi fordulója

Miniszteri kitüntetések átadása március 22-én

2013.03.05.

Ambrózy- Migazzi István

2013.02.26.

Vadászati kiállítások

2013.02.01.

Erdész jelöltek az agrárkamarai választásokon

2013.01.28.

Az atléták ünnepe

2013.01.08.

Ünnepélyes évzárás

2013.01.07.

A Szombathelyi Helyi Csoport évzáró rendezvénye

2012.11.06.

Verseny rajtvonal nélkül

Tapasztalatcsere a Zalaerdő ZRT. Zalaegerszegi Erdészeténél

2012.10.19.

Aradi vértanúkról való megemlékezés

2012.10.15.

KAEG – STIHL regionális fakitermelő verseny

2012.10.10.

Erdésznők Országos Találkozója - Sopron

Pro Silva Hungária nagyrendezvény

2012.09.18.

„Vadételek asztala”

Vasvár- Szentkúti Parkerdő átadása

2012.09.05.

Országos Erdészeti és Faipari Sportnapok

2012.09.04.

Ambrózy-napok koszorúzással

Elhunyt Miszori Zoltán atya

2012.08.23.

Erdész kitüntetettek augusztus 20- a alkalmából

2012.08.17.

Vasi olimpikonok köszöntése

2012.08.06.

Eredmények és tevékenységek 2011

Sopronban lesz idén az Erdésznők Országos Találkozója

2012.07.23.

Erdőgazdasági fejlesztés Szentkúton

2012.07.20.

Németországi tanulmányút

2012.07.05.

Az OEE Szombathelyi Helyi Csoportjának tapasztalatcseréje a Vértesi Erdészeti Zrt-nél

2012.07.03.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. tanulmányi útja a Szlovák Államerdészetnél

2012.06.20.

Az Év Fája

2012.06.07.

Pannonia Napok 2012.

2012.06.01.

OEE kirándulás Szombathely

2012.05.24.

Moszkvai vadászati workshop

2012.05.22.

Jeli Nap és sírkert avató

2012.05.21.

Családi Nap az Országos Erdészeti Egyesület Szombathelyi Helyi Csoportjánál

Meghívó- versenykiírás

2012.05.15.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2012. évi vadász-lövész öttusa versenye

2012.05.09.

OEE Családi Nap- Meghívó

2012.05.07.

Erdőgazdálkodás a Kőszegi-hegység magyar és osztrák oldalán

2012.04.17.

Boldog II. János Pál pápa szobrának szentelése Kondorfán

2012.04.10.

Intenzív monitorok kerültek a Markusovszky kórház gyermekosztályára

2012.03.28.

Madarak és Fák Napja verseny a Farkas-erdőben

Vércsapa munkavizsga a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Káld-Hidegkúti üzemi vadászterületén

2012.03.27.

Meghívó

2012.03.26.

A Szombathelyi Helyi Csoport évadnyitó rendezvénye

2012.03.25.

Meghívó

2012.03.22.

Borbély László kitüntetése

2012.03.12.

Orzságos tűzgyújtási tilalom lépett életbe

2012.03.09.

Szarvasszagértők a rengetegben

2012.03.08.

Toldi Tamás Úrnak, Devecser város polgármesterének Társaságunkhoz címzett levele

Március 8. Nőnap

2012.03.06.

Salzburgi „Hohe Jagd & Fischerei” vadászati kiállítás

Safari Expo Moszkvában

2012.02.29.

19. Fegyver- Horgász- Vadász kiállítás

2012.01.02.

Jótékonysági akció: hárommillió forinttal gazdagodott a kórház gyermekosztálya

2011.12.20.

Az AT-HU ETE program alpannonia című projekt keretében megvalósult a Hörmann forrás pihenő felújítása

Fenyőfa

Évzáró rendezvény

2011.12.19.

Erdőjárok tévéfilmsorozat - Szombathelyi Erdészeti Zrt.

2011.11.28.

A Szombathelyi Helyi Csoport őszi rendezvénye

2011.11.17.

Az AT-HU ETE program alpannonia című projekt keretében megvalósult a Hétforrás pihenő felújítása

2011.11.11.

Szakmai nap 2011

2011.11.10.

Erdők Nemzetközi Éve - 2011

2011.11.07.

Lövészverseny eredmények 2011.

Megvédenék az őrségi erdőket

2011.11.02.

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az Új Műszaki Szolgáltató Bázis és a felújított Velem- Hörmann- forrási erdészeti feltáró út felavatása

2011.10.28.

Ők az év erdészei

2011.10.26.

ERDÉSZETI SPORTVETÉLKEDŐ SZOMBATHELYEN

2011.10.24.

Bíznak a nyereségben az állami erdőgazdaságok

2011.10.20.

Ki a legjobb erdész? - Trófeabírálat is volt a versenyen

2011.10.17.

Pilisi erdészek kirándulása a Szombathelyi Erdészeti Zrt-nél

2011.10.07.

Dolgozói Nap a Sárvári Erdészeti Igazgatóságon

Tanulmányút az Eszterházy Alapítvány Lékai Erdészeténél

Pro Silva elnökségi ülés

2011.10.03.

ERDŐJÁRÓK

2011.09.29.

AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2011.

2011.09.26.

Turizmus Világnapja 2011.

Beszámoló az Országos Erdészeti Egyesület Szombathelyi csoportja tisztségviselőinek időközi választásáról

2011.09.15.

Az AT-HU ETE program alpannonia című projekt keretében megvalósult a Ciklámen forrás (Stájer Házak) felújítása

2011.09.14.

Tanulmányi kirándulás a szlovén Alpokban

2011.09.13.

V. Országos Vadgasztronómiai Fesztivál Soponyán

2011.08.11.

Egy felejthetetlen nap a Stájer- házaknál

2011.08.04.

A Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság felújítása

2011.07.29.

Tűzgyújtási tilalom feloldása

2011.07.19.

Együtt a mamutfenyőért

2011.07.15.

Tájékoztatás

2011.07.07.

Dél-csehországi szakmai tanulmányúton jártak a Szombathelyi Erdészeti Zrt. munkatársai

2011.07.04.

142. Vándorgyűlés

2011.06.15.

Vadász-, lövészverseny Káld- Hidegkúton

2011.06.01.

Családi Nap a káldi Farkas- erdőben

2011.05.25.

Hogyan védik a vadaktól az újulatot?




- °C
- %
- km/h
- ° (É)
- mm
- kPa