Szombathelyi Erdészeti Zrt. Az állami erdők nyitva állnak a természetszeretők előtt
Hírek

2017. október 03. 13:01

Az Erdők Házában indult az Erdők Hete

Forrás: SEFAG Zrt., OEE, Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok
Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Erdők Háza Látogatóközpont, a SEFAG Zrt. legújabb turisztikai attrakciója. Az avatóünnepség egyben az október 2-8. között zajló XXI. Erdők Hete rendezvénysorozat nyitóeseménye is volt, amely kapcsán dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hangsúlyozta: közös kincsünk az erdő.
Az Erdők Házában indult az Erdők Hete

Az országszerte 100 helyszínen mintegy 200 programot kínáló Erdők Hete idén Kaposváron, a somogyi állami erdőket kezelő SEFAG Zrt. interaktív látogatóközpontja, az Erdők Háza nyitóünnepségével kezdődött.

Mindenkinek megmutatni az erdők értékeit, és felhívni a figyelmet védelmük fontosságára, valamint az erdészetek munkájának jelentőségére - ezek a legfontosabb céljai az Országos Erdészeti Egyesület által minden ősszel megrendezett Erdők Hete rendezvénysorozatnak. Mindebbe az ország valamennyi erdészete bekapcsolódik, a szakmai mellett családi és gyerekprogramokat is kínálva, hogy a nagyközönség is minél többet megtudhasson a hazai erdőkről és a természetben betöltött szerepükről.

„Közös kincsünk az erdő" - idézte a rendezvénysorozat idei mottóját dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. „A legfontosabb természeti értékeinket gondozó és őrző erdészetek feladata, hogy ezt a kincset elérhetővé tegyék mindenki számára. Az Erdők Háza és a SEFAG Zrt. további turisztikai programjai példaértékűek abból a szempontból, hogy érdekesen és izgalmasan mutatják be a természeti értékeket, kedvet csinálva mindenkinek az önálló erdőjáráshoz is" - méltatta a miniszter a kezdeményezést. A programsorozat az erdőket népszerűsíti, szemléletet formál, és tájékoztat - fogalmazott, majd hozzátette: ugyancsak e célt szolgálja a minisztérium támogatásával megjelent Magyarország erdészeti tájai című szakkönyv két kötete is.

Az agrárminiszter elmondta, a minősített erdészeti, erdei iskolahálózatba már mintegy 40 intézmény tartozik, amelyek évente 75 ezer gyermeket fogadnak. Az erdészeteknek szüksége van a társadalom és a politika támogatására, megbecsülésére - hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Az Erdők Háza névre keresztelt létesítmény a somogyi erdők világát költözteti Kaposvár belvárosába. Közérthető formában tárja a látogatók elé az erdőkről, az ott élő állatokról és növényekről, valamint az erdészek munkájáról a legfontosabb tudnivalókat.

„Elsősorban az általános iskolás korosztálynak szántuk, de felnőttek számára is izgalmas program lehet. Interaktív, az információkat játékokkal kombináló tablók, az érzékszervekre ható élményelemek és természetesen rengeteg erdei érdekesség várja az érdeklődőket" - mutatta be a látogatóközpontot Barkóczi István, a SEFAG Zrt. vezérigazgatója. Barkóczi István, az állami tulajdonú cég vezérigazgatója elmondta, a vállalat 2010 óta 2 milliárd forint értékű közjóléti fejlesztést valósított meg hosszú ideje tartó stabil és nyereséges gazdálkodásának köszönhetően. Fenntartanak két arborétumot, hét parkerdőt, autóspihenőket, négy ökoturisztikai központot, erdei iskolát, csillagparkot, kisvasutat és most már az erdők házát is.

A vezérigazgató közölte azt is, hogy a cég a programsorozat ideje alatt a Zselici Csillagparkban kerékpárutat, a Deseda tónál lombkorona-sétányt ad át, jövőre pedig a Desedai-parkerdőben és a Ropoly-völgyben tervez beruházásokat.

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke hangsúlyozta: a minisztérium támogatásával készített közvéleménykutatásuk szerint a magyarok szívükön viselik az erdők sorsát, de keveset tudnak az erdőről. A megkérdezettek többsége úgy gondolja, hogy az erdőterület csökken, holott annak megduplázása az erdészek nagy sikere az elmúlt évszázadban.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta: a város és a SEFAG Zrt. tudatosan összehangolja egyes fejlesztéseit. Erre jó példa lesz az a távhőellátáshoz kapcsolódó beruházás is, amelynek keretében a jövőben az erdészeti társaság látja majd el faaprítékkal a melegvízkazánokat. Ennek érdekében az önkormányzat közös cég alapítására készül a vállalattal - tette hozzá a polgármester.

Az október 2-8. között zajló Erdők Hete rendezvénysorozat részletes programjai elérhetőek a www.erdokhete.hu honlapon. A jellemzően vidéki helyszíneken, erdei környezetben zajló programok között a vezetett túráktól az erdei iskolai programokon keresztül az erdei sportversenyekig vagy épp a kisvasutazásig számos lehetőséget kínálnak a szervezők a magyar erdők megismerésére.


Barkóczi István vezérigazgató úr beszéde a megnyitón:

Tisztelt Miniszter Úr, Polgármester Úr, Elnök Urak, Vezérigazgató Urak,!
Kedves Vendégeink - kedves Kollégák!


A SEFAG Zrt. valamennyi dolgozója nevében őszinte tisztelettel köszöntöm Önöket az Országos Erdők Hete megnyitója alkalmából.


Minden év 40. hetében kerül megrendezésre ez a programsorozat, amely rövid időre reflektorfénybe állítja a munkáját elkötelezetten végző erdészt és a természet számunkra legcsodálatosabb alkotását, az erdőt.
Külön megtiszteltetés, hogy a megnyitó ünnepségre a SEFAG Zrt-nél kerülhet sor és ezt összeköthetjük az Erdők Háza látogató központ hivatalos megnyitójával.


Cégünk a megyében 2010. óta 2 milliárd Ft értékű közjóléti fejlesztést valósított meg.
Beruházásainkat nagyobb részt saját tőkéből,e mellett pályázatokból és tulajdonosi támogatásokból valósítottuk meg. Az Erdők Háza 120 mFt-os beruházást jelentett, amiből 50 mFt tulajdonosi támogatás volt - bízom abban, hogy Miniszter Úr személyesen is meggyőződhet arról, hogy értelmes célra költöttük ezt az összeget.
Köszönjük!


A SEFAG Zrt. gazdálkodása hosszú idő óta stabil és nyereséges. Ez a stabilitás tette lehetővé, hogy 2010. év óta a Kormány elvárásainak megfelelően a közjóléteti tevékenységet kiemelten tudtuk kezelni és finanszírozni.
Fenntartunk 2 arborétumot, 7 parkerdőt, több autóspihenőt, 4 ökoturisztikai központot, erdei iskolát, Csillagparkot,kisvasutat és most már az Erdők Házát is.
Beruházásaink során elsődleges szempont, hogy Kaposvár, és környéke kiemelt szerepet kapjon .
A most átadásra kerülő létesítmény interaktivitásával segítséget ad óvodás kortól a kamaszkorig, a természet megismerésében, a biológiai tudás bővítésében és a játékos tanulásban. Célunk az is, hogy a fiatal korosztálynak ízelítőt adjunk az erdész és az erdei munkások feladataiból és eszközeiből.
Az Erdők Hete alkalmából holnap és holnapután további létesítményeket fogunk átadni - a Csillagparknál egy szilárd burkolatú utat elsősorban a kerékpárosoknak, a Desedánál pedig egy lombkorona sétányt. Kérem, jöjjenek el ezekre az átadókra is.


A jövő évben a Ropolyi Völgy és a Desedai Parkerdő attrakcióinak a továbbfejlesztése a célunk, valamint a Balatoni Régióban hozunk létre új létesítményeket.


Tisztelt Vendégeink!


A SEFAG Zrt. vezetése és kollégáim nevében jelen ünnepség keretében jelképesen, szeretettel adjuk át Somogynak és Kaposvárnak az Erdők Háza látogatóközpontot.
Köszönöm mindazoknak, akik a létrehozásában a gondolattól az átadásig közreműködtek.
Végül engedjenek meg az átadáshoz és az Erdők Hetéhez csak nagyon áttételesen kapcsolódó gondolatot!
Az elmúlt két és fél évben a sajtóban alaptalan rágalmak jelentek meg a SEFAG Zrt-vel és a többi állami erdőgazdasággal kapcsolatban - sértve szakmai és emberi önérzetünket - elbizonytalanítva a cégünknél és az ágazatban dolgozókat.


Tudtuk, hogy megbecsülésünket még eltökéltebb, még fegyelmezettebb munkával vagyunk képesek csak helyreállítani.
Ehhez két dolog adott erőt. Az egyik, hogy a tulajdonost megszemélyesítő Dr Fazekas Sándor miniszter úr demonstratív módon, konzekvensen kiállt mellettünk és mindvégig közvetlen vagy közvetve érezhettük őszinte bizalmát.


A másik dolog, hogy a megye politikai vezetése ugyanígy bizalmáról és támogatásáról biztosított bennünket.
Köszönöm Miniszter Úr!Köszönöm a megye és a város vezetésének!


Köszönöm,hogy meghallgattak.

 

 

ZAMBÓ PÉTER OEE ELNÖK KÖSZÖNTŐJE


az Erdők Háza Látogatóközpont avatásán, a XXI. Erdők Hete megnyitóján

Kaposvár - 2017. október 2.

 

Tisztelt Miniszter Úr, Polgármester Úr, Elnök Urak, Vezérigazgató Úr,

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Köszöntöm Önöket Kaposváron, az erdőségeire méltán büszke Somogy megye és a SEFAG Zrt. székhelyén, a XXI. Erdők Hete rendezvénysorozat megnyitóján!

 

Vendéglátónk meghatározó szereplő az állami erdőgazdálkodásban. Most legújabb létesítménye, az Erdők Háza Látogatóközpont avatásával biztosít alkalmat az Erdők Hete elindításához.

A hely szelleme tehát adott!

 

Az eseménysorozat célja: erdeink nemzeti vagyonban képviselt értékét feltárni a nyilvánosság előtt. Küldetésünk a társadalom, a média és a döntéshozók figyelmét felhívni a szakszerű erdőkezelés hasznosságára.

Programjainkat az erre leginkább hivatott erdészek vezetik - közben személyes hangulatban osztják meg a nagyközönséggel hétköznapi munkájuk eredményeit.

 

Mindezt két évtizede, Egyesületünk Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya indította útjára.

Az Erdők Hete azóta fogalommá vált, védjegy lett. Megrendezéséről az Erdőtörvény rendelkezik, állandó közreműködője - Miniszter úr felkérésére - az Országos Erdészeti Egyesület.

A szervezés alapját erdei iskoláink módszertana adja, a 21. századi környezeti nevelés jegyében.

Köszöntöm Szakosztályunk jelenlévő képviselőit!

 

"Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" - szólít erdőjárásra a program jelmondata.

Az FM támogatásával készített közvélemény kutatásunk szerint: a magyarok környezettudatosnak vallják magukat és szívükön viselik az erdők sorsát - DE: közben nagyon keveset tudnak, hibás ismereteik vannak az erdőről. Például, a többség úgy gondolja, hogy erdeink területe csökken - holott: annak megduplázása közös siker, az erdészek nagy teljesítménye az elmúlt században!

Elgondolkodtató az is, hogy a válaszadók csupán 15 százaléka megy ki az erdőbe évente legalább egyszer, emellett 90 százalékuknak van véleménye az erdőről és az erdészekről.

Érdemes tehát tennünk azért, hogy az erdőlátogatók arányát megtöbbszörözzük.

Kitárjuk az erdő kapuját a társadalom, a gyerekek, a családok előtt. Támogatjuk a fiatalok fejlődését, hogy érdeklődéssel forduljanak az erdő és az erdészek irányába.

Ebben a pillanatban is ezen dolgozunk, és a következő napokban mintegy 100 helyszínen, 200 rendezvénnyel teszünk rá újabb kísérletet!

 

Magyarország európai szinten élenjáró az erdőpedagógiában. Közel harminc esztendeje működő bázisai ennek az „Erdei Művelődés Háza" címet viselő objektumok Visegrádon és Szolnokon, majd a közelmúltban megjelentek más erdőgazdaságok beruházásai is.

Hozzájuk csatlakozik mától e nagyszerű, új létesítmény, mely a 21. század eszközeivel, sikerrel szólíthatja meg a „digitális bennszülött" generációkat is.

Az OEE is számos innováció birtokosa már ezen a szakterületen - egyik közülük a „Fa Book" néven bevezetett, ingyenes fahatározó applikáció.

 

Az idei mottónk: „Közös kincsünk az erdő" - erdeink gazdagságára, természeti, turisztikai és gazdasági értékének egyenrangúságára irányítja a figyelmet.

Először: kincs. Nem túlzás állítani, hogy földi létünk függ az erdők megmaradásától.

Helyi léptékben pedig a vidék megélhetésének, életminőségének, vonzerejének forrása az erdő, természeti örökségünk nagy része hozzá kapcsolódik.

Másodszor: közös. Vagyis, az erdő mindenkinek képes értékeket adni.

Közös a hasznunk, tehát közös a felelősségünk is, hogy megőrizzük!

Ez az Erdők Hete legfontosabb üzenete.

 

Az elmúlt hónapban kétszer is beköltöztek Budapestre a magyar erdők: az Erdővarázs családi napon a főváros szívébe, a Szabadság térre, majd a magyar vidék gazdagságát bemutató OMÉK kiállításra.

Most, az Erdők Hetén az erdők és az erdészek várják a városi embereket!

Számos túrával, erdei iskolai programmal, sport- és kulturális eseménnyel népesítjük be az erdőt.

Legfontosabbnak azokat a programokat tartom, ahol valódi erdészek kalauzolják az érdeklődőket - gyalog, lovas kocsin, vagy a Szigetközben akár motorcsónakon.

Az Erdők Hete az erdészről is szól, aki az életközösség minden elemét felelősen gondozza.

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Köszönettel gratulálok a szervezőknek, akik a mai alkalmat megteremtették!

Gratulálok a SEFAG Zrt-nek az új látogatóközponthoz, amellyel Kaposvár központjába, városi emberközelbe hozzák az erdők páratlan értékeit!

 

Köszönöm az ország erdészeinek erőfeszítéseit az Erdők Hete programjainak sikere érdekében - szakmánk rangjának, elismertségének megerősítésért!

 

Az Egyesület nevében és magánemberként, erdei élményekben gazdag kikapcsolódást és jó egészséget kívánok!

 

Kérem, látogassanak el a magyar erdőkbe október 2. és 8. között, az Erdők Hetén!

 

 

Jó Szerencsét! Üdv az Erdésznek!

 

Fotók

Országos Erdészeti Egyesület Hazai Erdész Filmtár Hazai Vadász Filmtár Erdei szállás A Mi Erdőnk Erdő-Mező Online Magyar Természetjáró Szövetség
Készítette: KARMA Interactive