Szombathelyi Erdészeti Zrt. Az állami erdők nyitva állnak a természetszeretők előtt
Hírek

2017. május 18. 11:26

Küldöttgyűlési döntés a 2017. évi kitüntettekről

Szerző: Lomniczi Gergely | Forrás: Országos Erdészeti Egyesület
Az Országos Erdészeti Egyesület küldöttgyűlése 2017. május 11-i ülésén döntött az idén egyesületi kitüntetésben részesülő személyekről. A kitüntetések átadására a Kaszón rendezendő 148. Vándorgyűlés ünnepi közgyűlés részén kerül sor, 2017. június 23-án.

A küldöttek a kitüntetettek személyének megszavazása mellett elfogadták az Egyesület 2016. évi beszámolóit és közhasznúsági jelentését, amiből kiderül, hogy a 2016-os jubileumi évet pénzügyileg rendezetten sikerült lebonyolítani. A szintén elfogadott 2017. évi munkaterv és költségvetés a korábbi évekhez képest jelentős növekedést tartalmaz, ami legnagyobb részt az erdei vándortáborok szervezésében való egyesületi szerepvállalásának köszönhető. Ehhez kapcsolódik az Alapszabály módosításának szükségessége, amibe leglényegesebb pontként a célok és az ellátott tevékenységek közé bekerült az eddig is végzett, de az Alapszabályban nem rögzített társadalmi célú szabadidős és környezeti nevelési tevékenység. A küldöttgyűlés részletes jegyzőkönyve az Erdészeti Lapok következő lapszámában és a honlap ’Szervezet’ menüpontjában lesz olvasható.

 

A küldöttgyűlés Örökös Tagsági Díszoklevelet adományozott Kovács Gábor okleveles erdőmérnöknek, a NYÍRERDŐ Zrt. nyugalmazott vezérigazgatójának.

Bedő Albert Emlékérem kitüntetésben részesül:

Csonka Tibor (OEE Bajai HCS)

Fodor Mihály (OEE Kecskeméti HCS)

Vissi Géza (OEE Zalaegerszegi HCS)

Kaán Károly Emlékérem kitüntetésben részesül:

Bodri Károly (OEE Kaszói HCS)

Bíró Ferenc (OEE Szombathelyi HCS)

Serfőző László (OEE Békés megyei HCS)

Decrett József Emlékérem kitüntetésben részesül:

Gál Sándor (OEE Nagykanizsai HCS)

Liebhardt István (OEE Visegrádi HCS)

Simon Attila (OEE Pápai HCS)

 Elismerő Oklevél kitüntetésben részesül:

Bodrogi Pál (OEE Erdélyi HCS)

Csiszár Attila (OEE Szolnoki HCS)

Hartl Éva dr. (OEE Soproni HCS)

Hámori Sándor (OEE Szombathelyi HCS)

Horváth Miklós (OEE Pápai HCS)

Kiss Gábor (OEE Balassagyarmati HCS)

Limp Tibor (OEE Visegrádi HCS)

Major Attila (OEE Kaposvári HCS)

Mitró János (OEE Sárospataki HCs)

Moczné Szabó Erika (OEE Kaszói HCS)

Mogyorósi Zsolt (OEE Győri Erdőgazdasági HCs)

Palatitz Ferenc (OEE Budapest HM HCS)

Rácz Károly (OEE Visegrádi HCS)

Sereg Róbert (OEE Kecskeméti HCS)

Tasi Lilla (OEE Kecskeméti HCS)

 

Kiemelten gratulálunk a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kitüntetésben részesülő két munkatársának; Bíró Ferencnek és Hámori Sándornak!

Országos Erdészeti Egyesület Hazai Erdész Filmtár Hazai Vadász Filmtár Erdei szállás A Mi Erdőnk Erdő-Mező Online
Készítette: KARMA Interactive