Szombathelyi Erdészeti Zrt. Az állami erdők nyitva állnak a természetszeretők előtt
Hírek

2018. május 29. 11:50

Pannónia Erdésztalálkozó Vas Megyében

Szerző: Bakó Csaba - vezérigazgató-helyettes, OEE Szombathelyi HCS elnök, Horváth Gábor - egyesületi titkár | Forrás: Fotó: Horváth Gábor
Május 10-11-én a Káld-hidegkúti vadászházban fogadta a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Szombathelyi Helyi Csoportja, a 45. Pannónia Erdésztalálkozóra érkező osztrák, szlovén és magyar erdészeket. Az immár hagyományos nemzetközi Erdésztalálkozó 1973-ban került először megrendezésre Szlovéniában. Résztvevői, – immár hagyományosan – a Burgenlandi, a Muraszombati, a Maribori, a Szombathelyi és a Nagykanizsai Egyesületi Helyi Csoportok.
Pannónia Erdésztalálkozó Vas Megyében

 

A vendégeket elsőként Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója köszöntötte, majd Bakó Csaba, az OEE Szombathelyi Helyi Csoportjának elnöke köszöntőjében pár szóban bemutatta az Országos Erdészeti Egyesületet, valamint megemlékezett a Pannónia Erdésztalálkozó létrejöttéről és történetéről. Ezután a vadászház melletti réten tavaly átadott Kisboldogasszony kápolna megtekintésére invitálták a vendégeket. A vezérigazgató úr a kápolna létrehozásának apropójáról beszélt, bemutatta a belső teret, amelyben a csíksomlyói Szűz Mária szobor kicsinyített másolata jelképezi a nemzeti összetartozást, valamint a szombathelyi és csíkszeredai erdészet jó kapcsolatát.

A lelki feltöltődés után a vadászház konferencia-termében két előadást hallhattak a résztvevők. Elsőként Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes mutatta be a Szombathelyi Erdészeti Zrt. gazdálkodását, különös tekintettel a Vas megyei erdőket a közelmúltban ért természeti károkra. A második előadó dr. Borovics Attila a NAIK-ERTI igazgatója volt, aki a klímaváltozás erdészeti problémáiról és lehetséges megoldásairól beszélt, kapcsolódva a terepi programok témáihoz.

Az előadások után a vadászház udvarán található, a Farkaserdőn szolgált elhunyt erdészek-vadászok emlékoszlopát közösen megkoszorúzták a résztvevő erdészeti egyesületek képviselői, a három ország nemzeti színű szalagjaival feldíszített koszorúval.

A Vas megyei ételekből álló ebéd után a Farkaserdőben folyó tölgygazdálkodással ismerkedhettek meg vendégeink. A Bejcgyertyános 11 F erdőrészletben Csapó György, a Sárvári Erdészeti Igazgatóság igazgatója röviden bemutatta az igazgatóságot. Dr. Nagy László erdőművelési műszaki vezető az igazgatóság erdőművelését vázolta fel, majd rátért az érintett erdőrészlet bemutatására. A 2009. évi erdőtervezéskor parkerdő rendeltetést kapott az erdőrészlet, ami miatt a folyamatos erdőkép fenntartását szolgáló eljárásokat alkalmaznak. A jelenleg 127 éves kocsánytalan tölgyes állományban ezt csoportos szálalóvágással lehet elérni. A 2009. évi makktermésre alapozva lékeket nyitottak 2010-ben, amelyeket az újulat fejlődésének biztosítására 2017-ben bővítettek. A gyertyán jelenléte miatt többször kellett ápolni a lékeket. Nagy László megjegyezte, hogy ez az eddig legjobban sikerült kocsánytalan tölgyes szálalóvágás, a többi erdőrészletben nem ennyire rózsás a kép, a kevesebb újulatot folyamatosan veszélyezteti a gyertyán és gyom konkurenciája. Innen átgyalogoltunk a Bejcgyertyános 10 C erdőrészlethez, ahol egy egyetemi kísérlet eredményét tekinthettük meg. A terület közel felén tarvágásos felújítást, míg a másik felén ernyős, valamint csoportos felújító vágást alkalmaztak. A tarvágás után kocsányos és kocsánytalan tölgy makkvetéssel és csemetével végezték az erdősítést, amely ma eléri az 5 m-es magasságot. A természetes felújításban az újulat magassága a 2015-ben történt végvágás után is csak 1-2 m körüli.

Csöpörgő esőben értünk vissza az autókhoz, majd jégesővel kísért zivatarban utaztunk a Ság hegyre, ahol Döme László kerületvezető erdész várta a társaságot a hegy lábánál. Innen felsétáltunk a Sághegyi Múzeumhoz, ahol a Ság hegyi bazaltbányászat, valamint a szőlő- és bortermelés történetébe tekinthettünk be. A múzeumtól tovább sétáltunk a kráterbe, ahol az egykori bányászatnak köszönhetően tanulmányozhattuk a hegy kialakulását. Döme László elmondta, hogy a Ság hegy a NATURA2000 hálózat része, mivel számos védett növény és növénytársulás fordul itt elő. A hegyről leérve a kerületvezető helyben készült borából is kóstolót kaptak a résztvevők.

A Ság hegytől jó hangulatban vettünk búcsút és visszaindultunk a Farkaserdőbe. A vadászházhoz vezető úton megálltunk az egykori nagy erdészelőd, az Erdész Panteonban is szereplő Scherg Lőrinc főerdőmester és felesége sírjánál. Horváth Gábor, a helyi csoport titkára tolmácsolásában emlékeztünk meg a Farkaserdő megújítójáról.

A vacsora előtt a Ság hegy levével ismerkedtek a résztvevők a Danka Pincészet jóvoltából. A borkóstolót és a vacsorát a Herpenyő Együttes népzenei muzsikája kísérte, valamint szórakoztatta késő estébe nyúlóan.

Másnap a reggeli után a Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság Ivánci vadászháza felé vettük az irányt. A vendégeket Kutas Lajos erdészeti igazgató köszöntötte, aki röviden bemutatta az erdészeti igazgatóságot és munkáját.

A köszöntő után elindultunk a terepi programokra. Az Ivánc 8 B erdőrészletnél az 1990-es évek közepétől kb. 10 évente jelentkező nagyobb mérvű lucpusztulásokról beszélt Bakó Csaba. Elmondta, hogy a Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóságon még mindig magas arányban van jelen a lucfenyő (több, mint 1000 ha-on), ezért az elmúlt 20 év tűzoltásszerű kárfelszámolásai helyett tervezetten évente 50 ha lucos állományt termelnek le, amelyet elsősorban tölggyel újítanak fel az Őrségi Nemzeti Park elvárásának megfelelően. A komoly fakitermelési feladat végrehajtásához a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a közelmúltban beszerzett egy Komatsu 911.3 típusú harvesztert. A gépről és az eddig szerzett kedvező tapasztalatokról Talabér László műszaki ellátási vezető beszélt. Farkas Rolf tervező az igazgatóság lucosainak állapotát és a megtekintett erdőrészlet adatait ismertette.

A következő állomás a szalafői őserdő erdőrezervátum volt. Bodonczi László erdőművelési és természetvédelmi műszaki vezető a területet bemutatva elmondta, hogy annak helyét a védőzónával együtt az 1780-as években közel 80 %-ban szántó borította. A későbbiekben fokozatosan felhagytak a mezőgazdasági műveléssel, ezért napjainkra közel 100 %-os a terület erdővel való borítottsága. Itt az őserdő kifejezést nem az erdőterület érintetlenségére, hanem a természetesen, emberi beavatkozás nélküli kialakulására kell érteni. Ebbe a folyamatba kaptunk betekintést az előadásban és a terepi bemutatóban.

A program következő állomása a Szalafő Pityerszeri falumúzeum volt. Itt az őrségi szeres településszerkezetet bemutató három egykori portából álló műemlékegyüttest tekintettük meg. Itt dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója fogadta kis csapatunkat, aki a magyarországi nemzeti parkok létrehozásáról, valamint az Őrségi Nemzeti Parkról beszélt. Legfontosabb feladatuk a gyepterületek megőrzése, amelyet legelő állatokkal tartanak fenn. Kb. 200 magyar tarka szarvasmarhát és 60 egyedből álló muraközi ménest tartanak. Az elmúlt években az állam által felvásárolt védett erdőkkel kapcsolatban elmondta, hogy egy kis részükön felhagynak a gazdálkodással a természetes folyamatok érvényesülése és vizsgálata céljából, a nagyobb részükön pedig a folyamatos erdőborítás felé vezető kezelési módokat fognak alkalmazni. Ezután bemutatta a védett műemlék épületeket, beszélt az egykor itt élők életmódjáról, valamint a 2003-ban létesített gyümölcsöskertjükről, amelyben 60-70 régi kárpát-medencei gyümölcsfajtát őriznek. Ezután a nemzeti park európai bölény állományát, valamint vadlovait láthattuk a közeli réten.

Végezetül a szalafői árpád-kori műemléktemplomot tekintettük meg.

A nap zárásaként az Ivánci vadászház udvarán található Sigray családnak emelt emlékoszlopnál helyeztük el a tisztelet koszorúját.

Finom fogásokból álló őrségi ebéd mellett, jó hangulatban értékelték a résztvevők a két napban látottakat, tapasztaltakat. A vendégek nagy elismeréssel és köszönettel szóltak a szervezők munkájáról, végül a szlovén kollégák meghívták a magyar és osztrák erdészek képviselőit Szlovéniába a jövő évi Pannónia Napok rendezvényére.

 

Országos Erdészeti Egyesület Hazai Erdész Filmtár Hazai Vadász Filmtár Erdei szállás A Mi Erdőnk Erdő-Mező Online Magyar Természetjáró Szövetség
Készítette: KARMA Interactive