Szombathelyi Erdészeti Zrt. Az állami erdők nyitva állnak a természetszeretők előtt
Erdészeteink

Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság

Cím: 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 34.
A Szentgotthárdi Erdészeti Igazgatóság az ország legnyugatibb részén, az őrségi és vendvidéki kincstári erdők kezelését végzi. Itt már érződik az Alpok hatása: az országban szinte itt a legmagasabb az éves csapadék mennyisége, amelynek eloszlása az év során egyenletes, ezért a rétek még nyáron is üde zöldek.

Az erdők kialakulása történetileg és földrajzilag három csoportra osztható.


1. Az Őrségbe honfoglaló elődeink önálló családokat telepítettek, akik az ország nyugati határait védték az uralkodótól kapott adómentességgel, szabad emberekként, de saját költségükön. Az önellátás maga után vonta a mezőgazdasági termelés fokozását, amely termőföldet kívánt. Ezt csak erdőirtással tudták elérni. A mezőgazdasági művelést - a talajok gyenge termőképessége miatt - abbahagyták, és új termőföldeket kerestek. A parlagon hagyott, előzőleg bakhátas műveléssel kezelt területeken képes volt uralkodóvá válni az erdeifenyő és a nyír, mint pionír fafajok. Ma már a korábbi évszázadok parlagoló (égetéses irtás) tájhasználatának megszűnése miatt a természetes szukcesszió a pionír fafajok visszaszorulása irányában hat.

2. Körmend, Csákánydoroszló és Ivánc környékén, a Batthyány és Sigray grófok tulajdonában lévő erdőkben magas szintű erdőgazdálkodás folyt fahasználattal, erdőműveléssel, vadgazdálkodással.

3. Szentgotthárdon és környékén (Vendvidéken) a XII. században letelepedett cisztercita szerzetesek műveltek több ezer hektáron erdőt.

Ma az igazgatóság 12400 hektár kincstári erdőben gazdálkodik eredményesen, úgy, hogy a termelés mellett jelentős természeti értékeket is véd, hiszen területének 76% - az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozik.

Fontosnak tartjuk az erdők közjóléti funkcióját, erre a célra parkerdőket, erdei pihenőhelyeiket tartunk fenn, melyek nagy népszerűségnek örvendenek. 

Évente 73000 m3 faanyagot termel, melynek 45%-a erdeifenyő, 15%-a lucfenyő,
30%-a bükk és tölgy.

Erdősítés évente mintegy 130-140 hektáron őshonos fafajokkal történik, ebből mintegy 30-40 ha 1. kivitel, a többi pótlás. Az erdősítések kb. 2/3-a tölgy fafajú. Az arra alkalmas állományokban természetes felújítást, szálalóvágást alkalmazunk.
Az erdőgazdálkodási főtevékenység mellett vadgazdálkodást is folytat 16100 hektáron.
Az észak-zalai gímszarvas populáció is megjelenik az Őrségben, itt található Vas megye egyik legjobb minőségű állománya.
Jelentős a vaddisznóállomány, hajtóvadászata minden vadászvendégnek felejthetetlen élményt jelent.
Az igazgatóság területének fő vonzereje az Őrség és a Rába-völgye természeti és néprajzi értékeivel.
A táj 60%-a erdővel borított, számos botanikai ritkaság található meg itt: a kígyózó korpafű, a vörös áfonya, a fecsketárnics,a kakasmandikó, az osztrák zergevirág, a kereklevelű harmatfű, a szibériai nőszirom. Az állatvilágban is mutatkozik az Alpok közelsége: a gerincesek közül pl. az alpesi gőte, foltos szalamandra előfordulása jelzi ezt. Számtalan alpesi jellegű gerinctelen is jellemző, pl. lepkék, szitakötők. Erdei tisztásaink számos ritka, védett fajnak biztosítanak élőhelyet. Legritkább, fokozottan védett állatfajok a térségben: a haris, a fekete gólya, rétisas és a vidra.

Uralkodó állománytípusok:

  • bükkösök 16,0%
  • gyertyános tölgyesek 5,0%
  • kocsánytalan tölgyesek 8,0%
  • kocsányos tölgyesek 3,0%
  • egyéb keménylombosok 1,0%
  • erdeifenyvesek 50,0%
  • lucfenyvesek 11,0%
  • egyéb fenyvesek 2,0%

Összes terület: 12 412,6 ha
Erdősült terület: 11 522,3 ha
Élőfa-készlet: 3 319 176 m3
Tengerszint feletti magasság: 191-387 m
Évi átlagos csapadék: 700-900 mm
Évi átlagos hőmérséklet: 10,4 °C

 

Kapcsolatok

Cím: 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 34.
Tel/Fax: +36 94 380 038

Vezető: Kutas Lajos erdészeti igazgató

Fahasználati műszaki vezető: Németh András

Erdőművelési műszaki vezető: Bodonczi László

 

Pénztár nyitvatartása:

Hétfő-csütörtök        8-12 óra

Péntek                    8-11 óra

Térkép

Országos Erdészeti Egyesület Hazai Erdész Filmtár Hazai Vadász Filmtár Erdei szállás A Mi Erdőnk Erdő-Mező Online Magyar Természetjáró Szövetség
Készítette: KARMA Interactive